A Honda visszatér a Forma-1-be

Tokió, Japán, 2013. május 16. – A Honda Motor Co. Ltd. a mai napon bejelentette, hogy 2015-től az angliai székhelyű McLarennel karöltve visszatér az FIA Forma-1 (F1) világbajnoki sorozatba.

A megállapodás értelmében a Honda fejleszti, gyártja és szállítja a komplett erőforrásokat, beleértve a motort és az energia-visszanyerő rendszert, míg a McLaren a karosszéria fejlesztését és gyártását végzi, valamint irányítja az új csapatot, a McLaren Hondát.

2014-től, az új F1-es szabályok szerint 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltéses V6-os motorokkal versenyeznek majd, energia-visszanyerő rendszerekkel kiegészítve. Ezen erőforrás-technológiák versenyzésen keresztüli fejleszthetőségének lehetősége központi szerepet játszott a Honda F1-es visszatérésében. Történelme során a Honda mindig is elszántan dolgozott a belsőégésű motorok hatékonyságának javításán, 1999-től pedig úttörője volt a hibrid- és üzemanyagcellás rendszereknek, vagyis az alternatív energiamenedzselési megoldásoknak. A Forma-1-ben való részvétel az új szabályok miatt tovább gyorsítja majd ezen technológiák fejlődését. Ezen felül a Honda mérnökeinek új generációja tapasztalhatja meg az autósport csúcsának szépségeit és kihívásait.

Takanobu Ito, a Honda Motor Co., Ltd. elnök-vezérigazgatója az alábbiakat mondta az érdekfeszítő bejelentésről:
„Amióta megalapították, a Honda a versenyzésre támaszkodva fejlődik és növekszik. A Honda régóta híres arról, hogy a világ legértékesebb versenysorozataiban fejleszti tovább technológiáit és csiszolja mérnökei képességeit. Az új F1-es szabályok, amelyek egyik központi eleme a környezettudatosság, további fejlesztésekre sarkallják majd mérnökeinket a már így is fejlett technológiáink terén, és ez központi szerepet játszott F1-es visszatérésünkben. Nagyra becsüljük az FIA* döntését az új szabályok bevezetésére, amelyek egyszerre jelentenek rendkívüli kihívást, ám egyúttal igen csábítóak környezetbarát technológiákban élenjáró autógyártók számára, és köszönjük a Formula One Group-nak**, amely az F1-et nagy értéket képviselő versenyzési csúcskategóriává tette, amit lelkes rajongók sokasága követ. Őszinte köszönetet mondunk Mr. Jean Todt FIA* elnöknek és Mr. Bernie Ecclestone Formula One Group** főnöknek, akik közbenjárásukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy visszatérésünk lehetővé váljon a Forma-1-be. A Honda vállalati jelszava a „The Power of Dreams”, vagyis „Az Álmok ereje”, ami hűen tükrözi azt az erős elhivatottságot, amivel űzzük és valóra is váltjuk álmainkat, ügyfeleinkkel és rajongóinkkal együtt. A McLarennel karöltve, amely az egyik legegyedibb F1-es konstruktőr, a Honda új fejezetet nyit Forma-1-es történetében.”

Martin Whitmarsh, a McLaren Group Limited vezetője hozzátette:
„A McLaren és a Honda nevek a Forma-1-ben egyet jelentenek a sikerrel, és mindazok számára, akik e két cégnél dolgoznak, a korábbi közös győzelmeknek ma is súlya van. Ugyanakkor az ambíció és az eltökéltség is közös, hogy a McLaren Honda ismét a Forma-1 csúcsára kerülve arasson sikereket. Nagyszerű közös versenymúlttal rendelkezünk – és mindenre elszántak vagyunk, hogy a jövőnk is ilyen legyen.”

Jean Todt, FIA elnök:
„Nagyon boldog vagyok, hogy a Honda meghozta ezt a fontos döntést, és a McLarennel közösen 2015-ben visszatér a Forma-1-be. Az új erőforrások jövő évi bevezetése, amelyek 1,6 literes, hathengeresek lesznek közvetlen befecskendezéssel és energia-visszanyerő rendszerekkel, különösen izgalmas kihívás elé állítja a gyártókat, és jól szemlélteti a sport jövőbeni irányát. Biztos vagyok benne, hogy a Honda erős ellenfél lesz bárki számára az elkövetkező években.”

Bernie Ecclestone, a Formula One Group vezetője:
„Nagy öröm a Hondát újra a Forma-1-ben köszönteni. A motorépítési hagyományaik és az autósport iránti elkötelezettségük révén a Forma-1 természetes közeg számukra.”

* Fédération Internationale de l'Automobile – Nemzetközi Automobil Szövetség
** Formula One Group egy gyűjtőnév, ami alá az összes, a Forma-1 irányításával foglalkozó alvállalat tartozik, beleértve a Formula One Administration-t (FOA), ami a kereskedelmi jogokkal foglalkozik és a Formula One Management-et (FOM), ami a promóciós és marketing tevékenységet irányítja.

Honda F1 történet

Versenyek 341 verseny
1964-1968: 35 verseny (2 győzelem)
1983-1992: 151 verseny (69 győzelem)
2000-2008: 155 verseny (1 győzelem)
Csapat

1964-1968:
Teljes „gyári” csapat (karosszéria és motor)

1983-1992:
Motorszállító

2000-2008:
Motorszállító, és részben karosszéria-fejlesztő a BAR-ral közösen
2006-tól teljes „gyári” csapat (karosszéria és motor)

Győzelmek

72 győzelem

1964-1968: 2 győzelem
Richie GINTHER (USA) 1 győzelem
John SURTEES (Anglia) 1 győzelem

1983-1992: 69 győzelem
Keke ROSBERG (Finnország) 3 győzelem
Nigel MANSELL (Anglia) 13 győzelem
Nelson PIQUET (Brazília) 7 győzelem
Ayrton SENNA (Brazília) 32 győzelem
Alain PROST (Franciaország) 11 győzelem
Gerhard BERGER (Ausztria) 3 győzelem

2000-2008: 1 győzelem
Jenson BUTTON (Magyarország) 1 győzelem

Konstruktőri világbajnoki címek

Összesen: 6 alkalommal
(hat egymást követő évben)

1986 Williams Honda (FW11)
1987 Williams Honda (FW118)
1988 McLaren Honda (MP4/4)
1989 McLaren Honda (MP4/5)
1990 McLaren Honda (MP4/5B)
1991 McLaren Honda (MP4/6)

Versenyzői világbajnoki címek

Összesen: 5 alkalommal
(öt egymást követő évben)

1987 Nelson PIQUET (Brazília)
1988 Ayrton SENNA (Brazília)
1989 Alain PROST (Franciaország)
1990 Ayrton SENNA (Brazília)
1991 Ayrton SENNA (Brazília)

Honda és McLaren

- 5 éves együttműködés – 1988-1992
- 80 grands prix verseny
- 53 pole pozíció
- 44 győzelem – 55%-os győzelmi arány
- 30 leggyorsabb kör – ebből 10 1988-ban
- 8 világbajnoki cím – versenyzői világbajnoki címek Ayrton Senna (1988, 1990, 1991) és Alain Prost (1989), és konstruktőri világbajnoki címek 1988, 1989, 1990 és 1991